Pár nappal ezelőtt egy nagyon kedves kismama ismerősömet invitáltam meg a gyülekezetünk baba-mama körébe. Én már - gyermekeim életkoránál fogva - kinőttem azt a csoportot, de biztos voltam benne, hogy örömmel fogadják őt és a kisbabáját. Az alkalom után 40 percig áradozott. Kiderült, problémás terhessége miatt már tavaly április óta nem dolgozhatott, a barátai a felnőtt korára többnyire lekoptak vagy nagyon más életszakaszban vannak, a férje sokat dolgozik, a nagyszülők is még aktív munkavállalók. Lassan egy éve “egyedül” van otthon. Aztán találkozott 8-10 másik kismamával és a babáikkal, akik ugyanabban vannak, amiben ő. Fizikailag és lelkileg is. Értik a problémáit, a kérdéseit, felismerik a “tizenkétszer keltem éjszaka” tekintetet és az “ez volt tiszta” szettet és nem ítélkezően, hanem együttérzéssel mosolyognak egymásra.
Újabban és jellemzően a jóléti társadalmakban vált szokássá ennyire egyedül lenni. Annyira túltoltuk az ego jelentőségét és a szuverenitást a gyereknevelésben (is), oly’ mértékig zárjuk ki a családtagokat, a barátokat az életünkből - nehogy valamit másként gondoljanak vagy beleszóljanak - hogy végül borzasztóan magunkra maradtunk. Persze a környezetünk is ráerősít erre a saját oldaláról: a legtöbb nagyszülő még dolgozik, ritkán ér rá vagy második ifjúságát éli éppen, a gyermektelen barátok, el sem tudják képzelni, hogy miben vagy (hiszen mi magunk sem tudtuk), a családosok meg sokszor úgy vannak vele, hogy mindenkinek meg van a maga baja... Tehát erről nem csak mi magunk tehetünk, ez egy társadalmi jelenség, de mi vagyunk, akik ezt megváltoztathatjuk!
Hiszen a család, a közösség, a csapat, nem csak azért fontos, hogy megvédje az utódokat a kardfogú tigristől, hanem azért is, hogy egymás terheit hordozzuk, osztozzunk örömben, bánatban…mert ha csak önmagunk körül forgunk előbb-utóbb ájulásig szédülünk. A közösség ma már a mentális egészséged védelmével óvja meg a családodat.
Bármennyire másfelé tart is a világ, az emberi - különösen a női - természet alapvető igénye a közösség. Egy olyan biztonságos tér, ahol önmagunk lehetünk, ahol nem kell megfelelnünk mások elvárásainak. Itt bátran oszthatjuk meg örömeinket és bánatainkat, és mindig lesz valaki, aki meghallgat és támogat. Az ilyen találkozók segítenek feltöltődni, hiszen egy-egy közös program – legyen az egy kávézás, egy séta vagy egy közös főzés – a valódi feltöltődést nyújtja, amit nem lehet mással pótolni. Tovább megyek: ezt az energiát nem is korrekt a társunktól várni!
Ha te is magányosnak érzed magad vagy új közösségre lenne igényed, ne habozz! A legtöbb kerületnek, községnek vagy gyülekezetnek van baba-mama köre, látogasd meg az alkalmaikat, lehet hogy te is azonnal otthon érzed majd magad! Keress fel régi barátokat, kollégákat, akik szintén most kisgyerekesek! Hívj át pár korodbeli anyukát egy délelőtti kávéra vagy egy pohár borra fektetés után! Szólítsd meg az oviban, a különórán a hasonszőrűnek tűnő nőket! Vagy kezdeményezz találkozót az “online barátaiddal”, például a Dora Natura Nem Ősanyák csoportjában!....
Fontos ugyanis, hogy a virtuális világ ezt nem fogja neked megadni. Talán kapsz onnan némi támogatást, talán elég egy kis tűzoltásra, de a VALÓDI közösség nem csak feltölt, hanem meg is erősít minket. Ne légy félénk, ne halogasd! Sokkal, de sokkal többen vágynak a megszólításodra, mint gondolnád.